Rozmaring

Hajjajj... Kezdek belefáradni ebbe a sok írásba... A legrosszabb az, hogy alig van időm bármit is csinálni. Amióta itt vagyok, a "nemregényemmel" (szinte) semmit sem haladtam. Reggel bemegyek, este hazajövök, vacsorázok, megírom a leckét, megnézem a meccset, megírom a naplómat és megyek ágyba. Borzalom!
Ma igazából nem történt semmi különös, ezért leírom azt, amit tegnap elfelejtettem:
Az első, hogy Steve Cambridge-ből jött, ami igencsak meglepő. Olyan, mint az a néhány játékos, aki a Barcelonában meg a Real Madridban is játszott. Na mindegy...
A másik, hogy a délutáni órám post-intermediet szintű, vagy valami hasonló. Az érezhetően könnyebb is, mint a délelőttiek. Utóbbiakon csak ámulok és bámulok, hogy milyen szókincsük van az embereknek. Erről jut eszembe, ma érkezett négy lány a délelőtti csoportba: egy Olaszországból (Martina), egy Svájcból (Fabianne), egy Oroszországból (Kata) meg egy Finnországból (Maya vagy Maja). A délutániba meg nem is tudom, kik jöttek. Még tegnap érkezett egy japán nő - asszem Joko, vagy valami ehhez hasonló a neve, de nem vennék rá mérget -, ma meg még páran. Bocsánat, de csoportmunkában dolgoztunk, így teljesen mással voltam elfoglalva.
Például azzal, hogy Demo (mint megtudtam Szaud-Arábiából való) fogorvos akar lenni. Jövőre megy egyetemre, ha jól tudom. Néha gondolkodtam azon, hogy mi viszi arra az embert érettségi után, hogy fogorvos legyen... Hát, a válasz nagyon egyszerű... A két bátyja állandóan fogorvoshoz járt, így ő fogorvosnak fog tanulni. Ennyi az egész...
Délután elmentünk az Ashmolian Múzeumba. Eredetileg a Social Activity keretében, azonban a csoport előbb elment, így Levennel és Iszannal később értünk be. A múzeum nagyon szép volt, mindenféle kultúra régészeti leleteivel. Igazából arra jöttem rá, hogy ez teljességgel befogadhatatlan. Ott volt három agy négy emelet (nem tudom biztosan, hogy fent mik voltak, mivel őszintén megvallom, hogy csak az első szintet néztük meg, a -1-et és az 1-t meg a 2-at nem), tele mindenféle műtárgyakkal és akkor nézd. Szóval számomra kissé nehéz mindezt befogadni, ráadásul felmérni mindennek a jelentőségét. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e így ezzel (no meg Levente és Iszan), vagy mások is. De lényeg, hogy annyiféle kultúra emlékei voltak összezsúfolva, hogy az már sok egy napra.
A földszintet azért szőröstül-bőröstül végigjártuk, majd hazamentünk.
Duffy néni lasagnával várt bennünket. Na, ezek után feltenném azt a költői kérdést, hogy mi volt ebédre?... Jó, tudom, úgyse találnátok ki... Hát igen, lasagna volt... Persze még jó hogy alkalomadtán műkedvelőként színészkedem, mert úgy megörültem neki, hogy még én is elhittem volna. De a viccet félretéve tényleg örültem neki, mert finom. Szóval semmi gond nem volt vele, jól esett. Amikor azonban Levente megemlítette, hogy már három éve nem evett lasagnát, én nem hozakodtam elő azzal, hogy én mikor ettem utoljára...
Itthon azután megnéztük a meccset. Spanyolország-Portugália: 1-0. Most még viszonylag korán van, írhatnám is a "nemregényemet", azonban az a baj, hogy nem kaptam neve... Szóval, hogy lusta disznó vagyok és fogom magam és lefekszem. Jó éjt!