Rozmaring

Nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ez a különben izgalmasan is elmesélhető nap kissé tőmondatos stílusú lesz.
A mai nap a búcsúé volt. Természetesen nem tőlem búcsúzott el az iskola, hanem másoktól, de ezek közt nagyon sok olyan is volt, akivel igen jó kapcsolatot sikerült kialakítanom az elmúlt két hétben. A kezdeti kis baráti körünk (Anna, Marine, Iszan, Jon) szinte teljesen eltűnt Oxford színéről: holnap ugyanis Anna, Marine és Jon visszatér Franciaországba, illetve a "Bask country"-ba.
De a búcsúzkodásról majd később. Fő az időrendi sorrend (bár nem történt semmi érdekes a mai napon, az estét leszámítva).
Martin ma elképesztően... érdekes ruhában volt: lila kockás ingben és rózsaszín (úgy, ahogy mondom!) nadrágban!
Steve ismét hiányzott, Zephra azonban kitöltött velünk egy "előítélet-tesztet", ami azt mutatta, hogy mindenki jobban szereti a sovány embereket, mint a kövéreket. A teszttel kapcsolatban mondjuk volt némi kifogásom, de most fáradt vagyok a panaszkodáshoz.
Miután megebédeltünk, elmentünk a délutáni órára. Na, e csoport tizenhármas létszáma ötre apad. Vagy hatra. Inkább az utóbbi. Mindenesetre igencsak kevesen maradunk. Elmegy többek közt kedvenc olaszom, Domenico. Pedig tényleg nagyon a szívemhez nőtt. De elmennek még sokan mások is, csak még felsorolni is nehéz volna.
Az órák után elmentünk a Red Lionbe, hogy megnézzük a Brazília-Hollandia meccs második félidejét. Hát, cseppet sem lettem boldog. A brazilok nem úgy játszottak, ahogy szoktak. A félidőben 1-0 volt az állás a javukra, aztán két kapus-és védelmi hibából hátrányba kerültek. Ez a Felipe Melo azt hiszem, hogy a világ legprimitívebb játékosa. Ki is állították. Borzalmas. Szóval a brazilok kiestek. Kár értük.
Meccs után hazamentünk Levennel, hogy otthon együnk egy kis hagyományos "fish and chips"-et, aztán visszamentünk a városba búcsúzkodni.
Még mielőtt találkoztunk volna a többiekkel, bementünk a Red Lionbe, hátha akkor megússzuk az ellenőrzést, azonban csakhamar kiküldtek minket. Így aztán elmentünk a találkozási pontra, a Carfax Towerhez, ahonnan (immáron a többekkel egyetemben) elmentünk egy kínai étterembe. Ott megvacsoráztak a többiek, elsütöttünk vagy ezer és egy fotót, aztán elindultunk, hogy keressünk egy ellenőrzésmentes pubot. Hosszas keresgélés után végülis a Taft Tavern-re (ha jól emlékszem a nevére) esett a választás: ahol még az első héten voltunk. Némi gabajodás után még asztalt is találtunk. Azután, ahogy telt az idő, egy csapat elindult és velük mi is.
Most, hogy itt tart a történet (tudom, hogy irtózatosan unalmas), azért mégiscsak megpróbálom felsorolni a távozókat: Anna, Marine, Anne-Sophie, Jon, David. Azt hiszem, hogy a mi társaságunkból ők. Szóval érzékeny búcsút vettünk tőlük és elindultunk haza.
Most meg már fekszem le, mert éjfél elmúlt és holnap indul a túra a Stonehenge-hez, és korán kéne kelni. Szóval jó éjt!