Te szabadítottál fel rabságomból
Tőled szárnyat kaptam, törött szárnyat
Te ébresztettél engem mély álmomból
S rabtartóm helyett szültél új árnyat,
Mely elrabol, eltaszít, megöl - Téged.
És most láncom új: fényes és csörög,
Amint szabadulni próbálok, éget
S már tudom, hogy ez a rabság örök
Béklyóm végig rajtam fog függeni
Szabadulnom teljes képtelenség
És én ostobán szavain csüggeni
Fogok, mint teljes tehetetlenség
Mert felszabadítód elnyomód egyben
Csak szépen szól, nem részesít több kegyben
Szonett No4.
2011.01.03. 18:30 | tpr | 2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://rozmaring.blog.hu/api/trackback/id/tr932557961
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lucuss 2011.01.03. 22:25:30
nagyon nehéz ilyen versformában írni?
tpr · http://rozmaring.blog.hu/ 2011.01.04. 22:41:15
@lucuss: hááát, ez nehéz kérdés. igazából annyira nem, ha csak olyan minőség a cél, mint amit én sikerült elérjek...
meg a shakespeare-i szerintem egyszerűbb, mint a petrarcai... legalábbis amilyen formáját az utóbbinak megtaláltam. gondolom néha azért érezni lehetett, hogy csupán a rím kedvéért szerepelt egy-egy szó... meg a 11-es és 10-es szótagszám a halálom... állandóan vagy több, vagy kevesebb lesz...
meg a shakespeare-i szerintem egyszerűbb, mint a petrarcai... legalábbis amilyen formáját az utóbbinak megtaláltam. gondolom néha azért érezni lehetett, hogy csupán a rím kedvéért szerepelt egy-egy szó... meg a 11-es és 10-es szótagszám a halálom... állandóan vagy több, vagy kevesebb lesz...