Kész van!!! Megint megnézem azt hiszem. Igen, még megvan. Az egész napom ráment, de már majdnem kész van. Még egy két dolog kéne, de már működik. Már ki is próbáltam. Persze esett, de csak amolyan rövidke tavaszi zápor volt, már el is múlt.
Nyolckor keltem volna, de már előbb felébredtem és képtelen voltam visszaaludni. Nyolckor kikeltem az ágyamból és összekészültem. A fogkrémből már vagy a "hatodik utolsó utáni" csöppet facsartam ki. Cipőt húztam, felkaptam a vázat és elindultam az autó felé. Gyönyörű ez a váz. Tegnap mostam le és most... Hát varázslatos volt. Fehér, kissé gyöngyházas beütésű váz, rajta piros betűkkel a márka: Dancelli. Majd elolvadtam a látványtól. Csak ismételni tudtam: gyönyörű, gyönyörű...
Szerencsére jóatyám el tud vinni. Hát igen, Érd messze van. Fél kilenckor indultunk. Még egyszer megnéztem, hogy nálam van-e a pénzem, azután kimentünk az autóhoz és elindultunk. Hosszú volt az út, már nagyon untam. Ráadásul elfelejtettem bevenni rágót, pedig akartam. "Készenléti üzemmódban" ültem az autóban, mert bár visszaaludni nem tudtam, azért álmos voltam.
Végre megérkeztünk. Kissé szorongtam. Sok pénzt fogok most kidobni és reméltem, hogy nem az ablakon. De végülis, ha működik, akkor meg is éri. A bolt maga kedves kis falusi boltnak tűnt. Az eladó rendes volt. Igyekezett csitítani a minduntalan futkározó és izgága kutyát, de nem sok sikerrel. De a barátnője (felesége?) lefogta. A kutyát. Egy éves volt. mármint a kutya. Szép állat volt, de engem sokkal jobban kötött le az alkatrésztömeg, amit a fiatalember elémhelyezett. Két kerék, egy kormány, rajta a fékváltókarokkal, hajtókar, váltók, fékek, pedál, lánc, fejcsapágy, szóval majdnem minden ami a vázamból hiányzott ahhoz, hogy biciklinek nevezhessem. A látvány kissé lehűtötte rajongásomat. Az ezt megelőző napokban családtagjaim idegei meglehetősen leharcolttá váltak felfokozott hangulatom folyományaképp.
"Campa, campa, campa..." - kántáltam folyvást. És most itt van előttem, élőben. A képen szebb volt. Most, hogy közelebbről látom, vettem észre, milyen ocsmányul koszos és rozsdás helyenként. Lesz vele munkám, az biztos. De működni minden működik - állapítottam meg. Még egy ideig nézegettem. Eddig alig vártam, hogy a kezemben tarthassam, most pedig szinte remegek attól, hogy megvegyem. Sok ez a pénz.
"Próbáld meg lealkudni kicsit" - hangzottak bátyám szavai fejemben. Alkudni... Utálok alkudni. Sőt, félek alkudni. Tegnap kaptam meg a személyiségtesztem eredményét. Bátyám barátnője értékelte ki. Aszerint is kissé bizonytalan vagyok. Egy személyiségteszt biztos tudja... Az már más kérdés, hogy már pontok szerint önálló és ha nem is határozott, de valami olyasmi vagyok. De ezt most hagyjuk. "Megpróbálom" - döntöttem el.
De nem jött össze. Lehet, hogy csak határozatlanul próbáltam. De nem jött össze. Az eladó megvétózott azzal, hogy mások is elvinnék helyettem, így feladtam. Nem voltam állhatatos. De mostmár mindegy. Fizettem, majd fogtam a holmikat és jóatyám segítségével bepakoltam az autóba. Elindultunk hazafele. Ez az út, ha lehet, még hosszabbnak tűnt, mint odafele. Még beugrottunk a postára, de azután végre hazaértünk. Már majdnem dél volt. Kipakoltunk a kocsiból, mindent be a szobámba és egyből neki is láttam a munkának. Még ma kész akartam lenni.
A szobámban a két földön heverő újságra pakoltam ki a holmikat. Az egyikben egy novellapályázat első helyezettjének műve, pontosabban annak első fele volt olvasható. Nem tetszett. Persze lehet, hogy a második fele jobb volt, de ez nem tetszett. Lehet, hogy csak azért, mert én, mivel túl fiatal voltam, nem indulhattam. (16 éves korhatár volt, én pedig a leadási határidő után tíz nappal töltöttem be a tizenhatot és ez egy cseppet dühített.
Pillanatnyilag azonban nem ez volt a legnagyobb gondom, hanem az, hogy megtisztítsam az alkatrészeket. Ennek nyomban neki is láttam. Igyekeztem most mindent a lehető legjobban megcsinálni, hogy később ne kelljen szétszednem a biciklimet, csak azért, hogy megtisztítsam. Mindeközbenazt számoltam, mire kell még költenem. A hajtóművet fel kell szereltetni, a fejcsapágyat be kell rakatni, úrja kell bowdenezni a biciklit. Lassan haladtam. Szerencsére azonban bejött öcsém és hozott zenét és segített is egy keveset. Ez egy kicsit javított a munkakedvemen. A hajtóművel szöszöltem a legtöbbet. Sok volt a nehezen megközelíthető rész, így hosszas szenvedés után végül a szétszedés mellett döntöttem. Miután a hajtóművet letakarítottam, lementem ebédelni, többszöri szólítás után. Az ebédet nagymamám készítette, még húsvét vasárnapra és még mindig finom volt. Az ebédlőasztaltól felállván kifutottam a ház elé, megnézni, hogy az utcánk végén álló bolt nyitva van-e. De nem volt. Sebaj, van a közelebb másik is. Bár az előbbibe szerettem volna menni, de a másik is megteszi.
Visszatértem a szobámba. Már csak kevés alkatrész várakozott tisztításra: a váltók, meg a fejcsapágy. Ezzel már viszonylag hamar megvoltam. A kész dolgokat felszereltem a szőnyegen várakozó vázra illetve villára. Miközben a fejcsapágyat tisztogattam, jöttem rá, hogy ezt akár így házilag is be tudom szerelni. Sőt, a hajtókart is. Ennek megörültem, majd, öcsém segítségével neki is láttam. A fejcsapágy maga kissé megsínylette a dolgot, de működött. A kormány behelyezésével még vacakoltunk egy keveset, de az is sikeredett. Mikor már majdnem minden egyben volt, gondoltam, hogy megtisztítom a még a boltostól kapott zacskóban várakozó láncot. Mikor azonban megláttam, kissé visszarettentem. Kegyetlenül sáros és olajos volt. Húztam a számat, de azért elkezdtem. Aztán le is tettem megtisztításágól. Volt raktáron egy viszonylag tiszta, nyolcsebességes láncom, azt raktam fel. Tekerni már lehetett, sőt az egyik fék is működött (aminek a bowdenje még egész jó állapotban maradt meg az előző tulajdonos után), így fogtam magam és elgurultam öcsémmel (és újdonsült bicikllimmel természetesen) a bolt felé. Mikor kiléptünk a kapun, vettük észre, hogy a bolt idő közben kinyitott, agy odamentünk. Vettem két fék és két váltóbowdent és a biztonság kedvéért elmagyaráztattam az eladóval, hogy hogyan is kellene kicserélni a "drótokat" (szóismétlés lett volna). Még 2000 forint. Meg még egy középcsapágy csere kell. A hajtókar túlságosan szélesen van, így nem éri át az első váltóm. De ezt csak a bowdencsere után tudtam meg biztosan.
Maga az újrabowdenezés nem volt mentes az indulatoktól. Bevallom, kissé lassan ment, ráadásul meg kellett küzdenem a kibomló bowdenvégekkel. De nagy nehezen kész lett. Következett a váltók és fékek állítása. Az első váltó, mint más említettem, beállítatlan maradt, de a hátsót nagyjából belőttem. Az első féket sikerült eléggé közel állítani, viszont a hátsóval több gond volt. A kerekekben lévő nyolcas nehezítette a dolgot. Majd ezt is meg kéne csinálnom. De a bicikli, ha nem is tökéletesen, de működött. Ettem egy kicsit az izgalmakra, majd elindultam egy tesztkörre. Illetve indultam volna, de eleredt az eső. Kis tétovázás után azonban mégis nekivágtam az útnak, mivel el kellett vigyek nagypapámhoz egy adag kutyakaját, meg vennem kellett egy csavart a nyeregcső rögzítésére. Az első dologgal meg is voltam, viszont a csavarboltot rossz helyen kerestem, így nem is találtam meg. Hazajöttem. Utánaállítottam a hátsó váltónak, ami kissé még rakoncátlankodott, aztán befejeztem. "Kész" - gondoltam. Vagy mégsem. Középcsapágy és csavar. Majd holnap...
Gyönyörű bicikli. Dancelli váz, Campagnolo Mirage fékváltókaros szettel szerelve. Gyönyörű.
Képek:
http://rozmaring.blog.hu/media/bicikli.JPG
http://rozmaring.blog.hu/media/dancelli.JPG
http://rozmaring.blog.hu/media/dancelli2.JPG
