Ma százötven éve bocsátották ki a Februári Pátenst. Gyalázat.

Kezdem kicsit beérni magam. Sőt, néha már el is hagyom magamat. Furcsa, hogy amíg a dolgozatot írtam, akkor annyira nem figyeltem semmire. Sőt, azt hittem, hogy vége van. Meg is lepődtem egy kicsit, be kell valljam. Csalódtam magamban. Szóval igencsak különleges érzés volt. Persze próbáltam magamban amúgy is elnyomni még a gondolatot is, de azért mégis meglepő volt rádöbbenni, hogy már nem is érdekel. Nem is tudtam, hogy ennek most örülnöm kellene-e, vagy inkább szomorkodnom miatta.

Azután leadtam a dolgozatot. Utána való éjjelen még volt egy töris - félig láz-, félig rémálmom, de már előtte is előtört belőlem minden. Szóval megint agymenésem volt éjjel. Szerencsére előtte jó sokáig elmélyedtem Winston Churchill életében, így hamar elálmosodtam és elaludtam, de mégiscsak kezdtek visszatérni a régi dolgok.

Nem tudom melyik éjjel, valamikor mostanában felírtam egy felsorolást a jegyzeteimbe, meg egy kérdést. Egy hosszas elmélkedés zanzásított változata volt. Abban a reményben írtam fel, hogy majd kerekítek belőle valamit. De most újraolvasva már elfelejtettem a gondolatmenetet, s a felsorolás sem segít.

Megfáztam. Tegnap este elmentem egy házibuliba, ahol gyakorlatilag végig csak beszélgettem a lakás legcsöndesebb zugában. Illetve hallgattam a beszédet, mert intellektuálisan annyira le voltam terhelve, hogy nem tudtam gondolkodni. Csak szavak és gondolatfoszlányok keringtek koponyám lábasában, de semmit sem sikerült belőle kifőzni. De végül is nagyon jól esett. Nem is tudom, meddig, de egy jó órát lehettünk az ajtó mögött, a kinti beszűrődő fénytől félhomályos szobában. Órákban lehetne számolni. És agyhalott állapotomból egyszer csak azt vettem észre, hogy nevetek, felfrissültem és ismét kedvem lett élni. Nagyon jól éreztem magam. Még a torkom is kevésbé fájt. Talán. De el kellett jönnünk (öccsömet is elvittem magammal). Sajnáltam. Még akár maradtam is volna.

A jegyzetben két mondat szerepelt. Az első (tudom, furcsán hangzik bár, s magam sem értem, de) így szólt: "Kiábrándulni, elnyomni, szeretni, szándékosan fájdalmat okozni." Nem szoktam mondatban jegyzetelni. Szerettem volna magamban kárt okozni. Néha nagyon szívesen verekednék. De nincs kivel. A birkózás nem elég. Az kéne, hogy valakivel összeverekedjek. Mint még soha.

Most itt ülök, a semmi ágán. Árván. Páfrány. Kátrány. Ártány. Hátrány. Bárány. Márvány. Állvány. Sál-lány. Ásvány. Sárkány. Sáfrány.