Azt hiszem, ez a hétvége különösen jól sikerült. Nem tudom tudjátok-e (most nem fogom megkérdezni, hogy "Hát Te, kedves Naplóm, tudod-e?"), de ha nem, akkor elmondom, hogy a hétvégén színjátszós tábor volt.
A történet pénteken kezdődött, amikor is - délután három körül - holtfáradtan hazaértem. Tettem-vettem, mivel az volt a terv, hogy egyik színjátszós, - néven nevezvén az illetőt: - Andorás, elvisz autóval, nagyjából háromnegyed nyolc körül. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy megajándékozom magamat egy óra alvással. Miután lefeküdtem, szinte azonnal álomba is merültem, tőlem szokatlan módon, hiszen mindig alvás előtt szoktam gondolkodni. (Ez itt elég furcsán hangozhat és oly' kérdések feltevésére adhat indokot, mint "Miért, nap közben nem gondolkodsz?", de attól tartok, hogy amennyiben az elmélkedés szót használtam volna, fellengzős, nagyszájú alaknak tituláltatok volna, arra pedig épp elég indokot ad viselkedésem, nem kell ezt még szóhasználatommal is tetéznem. A barokkos körmondatokért pedig NEM kérek elnézést, mert odavagyok a körülményességért...) Egyszóval úgy elaludtam, ahogy a bunda szájában a tej és egészen addig tartott ez az irigylésre méltó állapot, mígnem a fent nevezett Andorás felhívott, hogy az autó lerobbant, tehát kénytelen-kelletlen tömegközlekedéssel kell kijussak Szigetmonostorra. Ezután felhívott az egyik rendező, Sára. (Ugyanis két darabban szereplek: az egyikben (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása) egy meglehetősen jelentéktelen - a darabbal legjelentéktelenebb - szerepet játszok: a negyedik polgárt, míg a másikban (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember) - végre valahára - a főgonoszt, a hármas esküdtet alakítom. A nevek tekintetében persze elég rossz tendencia áll fenn: régebben volt nevem, kereszt- illetve vezetéknév egy-egy szerepben, a múltkori darabban (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban) már csak vezetéknevem volt (Gál), most pedig még az sincs...) Ő pedig megkért, hogy ugorjak el a suliba, hogy elhozzam a holnapi reggelit. Mindezek után még egy-két telefonhívást folytattam a fentiekkel mindenféle körülményről, illetve az egyik tanárral, és pakoltam. Mikor kész voltam, nyakamba vettem a lábamat és megindultam a HÉV felé, amin az iskoláig mentem. Ott felvettem a nevezett csomagot, ami a másnapi reggelit tartalmazta egy szakadt fülű szatyorban. Onnan vissza a HÉV-hez, amivel továbbrobogtam Szentendre felé. Ott buszra szálltam, és meg sem álltam a szigetmonostori révig, amit igénybe véve a túlpartra jutottam.
Hogy irigykedjetek kicsit, részletezném az utazásomat. A HÉV-re alig kellett várni, szinte azonnal érkezett mind a két alkalommal, majd onnan elsőre megtalálta a szükséges buszt - akik irigykedni szeretnének, azok mostantól figyeljenek -, a révet elkaptam, szintén pár perces várakozással (ami egy ilyen esti időpontban elég szerencsés) és kompozás közben az egyik tahi-i (így kellene írni? Segítsetek!) felkínálta, hogy elvisz Szigetmonostorra, megspórolva nekem egy húszperces sétát a sötétben és hidegben. Tehát pompásan utaztam.
Megérkezve hatalmas taps köszöntött. Ha hiú volnék, azt mondanám, hogy ez nekem szólt, azonban attól tartok, hogy ez esetben hamar lelepleződnék. A taps ugyanis nem (csak) nekem szólt: a (Dürrenmatt-)darab próbája közben érkeztem meg, amikor is a szereplők épp tapsoltak. Szóval - mint mindig - hatalmas vigyorral az arcomon hallgattam a tapsvihart, majd átvettem a szerepemet.
A történet innentől nem biztos, hogy teljesen tükrözni fogja a valóságot, mivel a próbák tömkelege elbizonytalanít, hogy mi mikor történt, az étkezések és próbák miképp következtek egymás után és hasonlók.
Szóval, ha emlékeim nem csalnak, ez után vacsora következett, ami tollhegytészta és szósz volt. Mit is mondhatnék? Nagyon éhes voltam és a vacsora testileg-lelkileg felüdített. Vacsora után a másik darab próbája következett.
Ezt a darabot is lány rendezi: Dóri, akit már láthattatok a hősies véleményezők (a kommentező szó oly idegen és buta kifejezés) közt. A darab maga nagyon nehéz, mert eléggé tagolatlan és mindig sok szereplő van a színen. Ebből következően fokozott figyelmet és szövegtudást igényel. Ez részemről a rám-rám törő heveny fáradtság és a szövegtanulás elodázása miatt némiképp hiányzott, de a próbák összességében elég jól sikerültek. A már nagyjából megtanult első felvonást már üres kézzel (azaz szövegkönyv nélkül) is próbáltam, a még meg nem tanult második felvonást pedig valamennyire elkezdtem megszokni.
Szóval az első próba is jó volt, akárcsak a többi. Ezután beszélgetés következett, ami - számomra - nagyjából hajnali háromig tartott. (Csak a rend kedvéért megjegyezném, hogy a próba 10-1/2 11-ig tartott.) A nagy világmegváltás azonban nem következett be, helyette azonban visszatértünk szobáinkba és elaludtunk. Ehhez még annyit kell hozzátenni, hogy emeletes ágyak voltak és én voltam felül. Én pedig - köztudottan - nagyon sokat forgolódom álmomban. Jó éjszakát alattam! (Nem félreérteni!)
Másnap zuhanyzóhoz való sorbanállással kezdtem, majd a többiekkel elköltött reggelivel folytattam. Ezután próba következett, mind a kettő, azt hiszem Dürrenmatt, Tizenkét dühös ember sorrendben, de nem vennék rá mérget. A próbák jók voltak, de azt hiszem, mostmár kezdem ismételni magam. De őszintén szólva egész hétvégén oly' pompásan éreztem magam, hogy még. Az ebédnél kellemetlenségek adódtak, mivel kevés volt az étek. Emiatt a hangulat forróbb lett, mint amúgy, de viszonylag hamar elsimult a dolog.
Ebéd után - a változatosság kedvéért - próbáltunk. Illetve befutott Gergő, biciklivel, mivel "épp arra járt"... Azután el is ment, mint az "atomvihar". (Elnézést ezért a pórias szlengért...)
A különböző próbák és beszédgyakorlatok után (ezt eddig nem említettem, pedig rengeteget beszédgyakorlatoztunk a táborban. Furcsa hangot adtunk ki, meg hasonlók) vacsora következett: virsli és mindenféle növényzet (hagymás, majonézes krumpli és ugyancsak majonézes borsó-kukorica-répa). A Dürrenmatt-darab szereplőinek a két darab virsliből egyet szabadott megenni, hogy a próbán egy étkezést tartalmazó részt egyszer rendesen el tudjunk játszani. Miután ez megtörtént, tartottunk egy próbát a másik darabból.
Ez a sok gyakorlás meglehetősen megterhelő. Pláne ha az embernek nagy szerepe van. Nekem meg ez az első főszerepem, ami kissé még szokatlan. De a negyven A4-es oldalból álló darabban találtam két egymást követő oldalt, amin meg sem szólalok. Ezen kívül talán összesen kettő van. És - mint már mondtam volt - nincs tagolva. Két felvonás és csókolom. Se jelenetek, se színpadot elhagyó szereplők... Legalábbis én nem... Azt hiszem, ez lesz első és utolsó főbb szerepem.
A próbák után kártyázni kezdtünk. Póker. Ezzel kapcsolatban is elmondanék pár dolgot. Az egyik, hogy olvassátok el Játékszenvedély c. novellámat. Abban ugyanis erről van szó részben - persze a fő mondanivaló korántsem ez - és úgy vélem, elég jól sikerült. Ezt pedig az eddig hallott visszajelzések is megerősítik.
De a reklámból csak ennyit. A lényeg itt következik. A hirtelen következő sok névtől ne ijedjetek meg, ígérem nem fordul elő sokszor, azonban annyian voltunk a táborban, hogy kikerülhetetlen, hogy egy-két embert ne nevesítsek.
Szóval kártyázutnk, egészen pontosan pókereztünk. Az első kört megnyertem, azonban az előttem fekvő játékpénz köteg egyre csak fogyott, ugyanis első győzelmemet nem akarta második követni. A szerencsétlen helyzet azonban szerencsésre fordult: elkezdtem nyerni, amivel az egyik utolsóból az egyik elsővé küzdöttem magam. A mellettem ülő Panni úgy döntött, hogy mostantól eggyüt vagyunk, így összesítve pénzünket folytattuk a játékot. Lassacskán átvettük az első helyet, amit sokáig tartottunk.Azonban volt egy aprócska hibánk - olyan csúnya volna azt mondani, hogy én hibáztam, még akkor is, ha valóban így lett volna - ami egy elhamarkodott all in-ben jelentkezett. Szerencsére elég pénzünk volt, így senki nem tudta teljes mértékben tartani, azonban pénzünk nagy részét elvesztettük. Ekkor már csak hárman - illetve négyen - voltunk játékban: a növekvő pénzű Emese és a szegényedő Dorina, akitől csakhamar elbúcsúztunk. Azonban a búcsúzásig visszanyertük előnyünket, amit teljes győzelemre váltottunk.
A pókert kent-kupéra váltottuk, amiben Blankával párban mérkőztünk meg a Dorina-Panni párossal. Sajnos - mikor számoltuk - alul maradtunk, azonban még így is éévezetes volt, hiszen "nem a győzelem ...."
A játék fél hatig tartott. Bizony ám. Hajnali fél hatig.
Reggel a zuhanyzónál való sorbanállástól mosogatni szólítottak, így a tisztálkodást reggeli utánra hagytam, helyette a csuprokat és poharakat valamint tányérokat tisztogattam. A reggeli után beszédtechnika következett, majd próba amiről meglógtam, ugyanis jóapám épp a környéken (Szentendrén) járt, és kiugrott értem Leányfaluig. Így tehát könnyes búcsút vettem a többiektől, majd kisétáltam a révhez amit pont elértem - ismét. Mindezek után vártam pár percet a Határ csárda nyitott ajtajú konyhája mellett, és majd éhenvesztem. Szerencsére otthon a múlt héten elmaradt családi összejövetelt pótolandó nagy vasárnapi ünnepi ebéd fogadott. Délután pedig aludtam.
Azt hiszem, tökéletes hétvége volt. Több kellemes dolog is történt - a fent említetteken kívül is. Az egyiket azt hiszem, nem fogom megosztani, mert ahhoz túl személyes. Elkezdtem leírni, de meggondoltam magam. Ráadásul egy szerencsétlen véletlen miatt a már kész szöveget a póker elejétől (egészen pontosan a Játékszenvedély linktől) újra kellett kezdenem, ami meglehetősen lélekölő... A többi ugyanis egy óvatlan gombnyomás során elveszett. A másik megosztható azt hiszem. Jóapám egykori egyetemista társai és ismerősei közt sok az egyetemi tanár. A hétvégén Édesapám ezek közül kettővel, egy szociológussal illetve egy politológus-filozófussal találkozott és azt megélte, hogy az utóbbi "lestipp-stoppolt". Ez szerintem meglehetősen mókás. Annyit még hozzá tennék, hogy nővérkém szociológiát tanul, többek közt az első tanártól illetve az ő hatására is, ezért történt ez a foglalás. És ami még ennél is örömtelibbé teszi a dolgot, hogy az álom szakom, amiről a Corvinus nyílt napján hallottam, pont abban az évben fog indulni, amiben én egyetemre megyek. Nagyszerű. Már csak meg kéne szerezni a szükséges pontokat... (Azt hiszem, ez lesz a feladat nehezebb része...)
Szóval csupa vidámság vagyok és boldogságban úszom. Apropó boldogság... Ismét reklámoznék kicsit, de csak annyit, hogy megjelent Boldogság című értekezésemhez tervezet írni egy kiegészítést, amiben a "kihagyott jeleneteket", azaz a kifelejtett részeket és egy-két filozófus véleményét szeretném megosztani.
Mára azt hiszem, ennyit. Üdv és béke!
