Ma volt a főpróba.
Előtte hazaugrottam zuhanyozni, mert aznap tesink is volt, így hát amikor hazaértem, villámsebességgel tömtem magamba a rizseshúst, majd bepattantam jóanyám mellé az autóba és száguldottam vissza a főpróbára (jóanyám pedig tovább, vásárolni). Zuhanyzás nélkül.
Tehát főhettem a levemben. Több szempontból is. Az ünneplőcipő volt az egyik ilyen szempont. A másik a szövegtudás. Na igen. Hagy némi kívánnivalót maga után. Persze egyszer sem az én hibámból - ezt a kijelentést tessék kissé tágabban értelmezni a földhözragadt szavak szintjénél - de belesültünk egyszer-kétszer. Szerencsére ez még csak a főpróba volt. Ez két dolgot jelent: egyrészt ez nem az előadás volt, másrészt még van két napunk, amin egy-egy főpróba utáni próbát tartunk. Pompás lesz. Már alig várom a vasárnap kilenc órát, amikor is túl leszünk az előadáson és.... De hisz tudjátok...
Szóval a próba után villámsebességgel összekészültem, majd rohantam, hogy odaérhessek az Óbudai Társaskör nyilvános próbájára, vagy minek is lehet ezt nevezni. Ez a kifejezés azért tetszik, mert a színjátszókörrel nekünk is nyilvános főpróbánk volt. Csak persze a mienk ingyenes, a Társasköré pedig fizetős volt. Egy kellemes előadás-próba. Vagy próba-előadás. Fene tudja...
Ez volt egyben első operaélményem is. A sevillai borbély. Azt hiszem, elég jól tűrtem. Legalábbis, amit eddig operáról hallottam, az nem volt kecsegtető. Azt hiszem, hogy egy átlagos emberben félelmet kelt ez a szó. Valahol a karóbahúzás és az adóbehajtás közt kaphat helyet a FéKK-ben (Félelmetes Kifejezések Kéziszótára). Ha létezik ilyen kötet egyáltalán.
De maradjunk a tárgynál. Szóval elég jól viseltem, leszámítva a minduntalan rámtörő álmosságot. Valami oknál fogva ugyanis a hét eddigi minden napján fél hétkor ébredtem, holott hétkor szoktam. Persze teljesen fel vagyok villanyozva. No nem a korai ébredések miatt, hanem az idő okán: eddig - a mai nap kivételével - minden nap bringával mentem suliba. Egyszerűen ragyogó érzés. Alig tudtam megülni egy helyben az utóbbi napokban, oly jól éreztem magam.
Aztán tegnap edzésre menet kaptam egy csodálatos defektet. Még nem volt időm megcsinálni, de ami késik, nem múlik....
Igazából nem is erről akartam írni, hanem teljesen másról. Mikor az előadásra mentünk, meg miután jöttünk elfele, de még közben is olyan érzés kerített hatalmába, amit ihletnek szokás definiálni. Meg másnak is, de azt most hagyjuk. Majd kiderül akkor, ha egyszer le tudom írni azt, amit akkor éreztem és gondoltam.
Szóval fel vagyok dobva, bármily vészesen is néz ki az elkövetkezendő két-három nap és az utána lévő további egy hónap. Tavasz van, minden szép, miért is sajnálkoznék?
