Nagyon hideg volt. A fejem fázott.
Leoltottam a villanyt. Rámborult a fekete sötétség. Azt kívántam, bárcsak minden így maradna. A mély, végtelen sötétség... Egyszer lelőttek álmomban. Meghaltam... Most azt kívántam, bárcsak ismét megtörténne! Bárcsak ismét ott lebeghetnék a sötétségben. Egyedül.
Nagyon fájdalmas volt. Mint a megtestesült kín. Lebegni, úgy, hogy azt hittem, ez örökké tart majd. Lebegni, mozdulatlanul. Lebegni a fájdalom tengerében. Az is jobb lett volna...
Sötét volt. Az arca akaratlanul is minduntalan szemem elé villant. Szerettem volna kitörölni magamból minden érzelmet. Mindent, ami bennem volt, mindent, mindent... Azt kivántam, bárcsak lelőnének... Bárcsak lelőnének, mint akkor álmomban...
Régebben azt mondtam, boldog vagyok. Boldog, de értelmetlen. Mert mi is adja az élet értelmét? Egy rád mosolygó arc... egy csillogó szempár... Egy csillogó szempár - ami soha nem lehet a tiéd...
Vallomás
2010.03.08. 20:50 | tpr | 2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://rozmaring.blog.hu/api/trackback/id/tr301822347
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dhor · http://dhor16.gportal.hu 2010.03.08. 22:01:24
...és a legelviselhetetlenebb, amikor tudom, hogy ha egyszer az enyém is lenne, képtelen lennék boldog lenni és nem tudnám boldoggá tenni azt az arcot, és sohasem mosolyogna rám... ezért aztán minden egyes alkalommal, amikor látom - mert olyankor persze valamiért mindig szívszorítóan mosolyognia kell - gyűlölöm magam.
Ha tudnám, hogy tegyem, arcon köpném magam mindig, valahányszor szó nélkül elmegyek mellette. Vagy amikor egy üres hellóval elengedem. Amikor rá sem nézek, csak a hátára vetek egy pillantást a tükörben. És legfőképpen akkor akarom magam teljes erőmből megütni, amikor mindeközben ott van mellettem az a rengeteg ember, aki kivétel nélkül mind megérdemli, hogy szeressem.
A rohadt kurva életbe.
Ha tudnám, hogy tegyem, arcon köpném magam mindig, valahányszor szó nélkül elmegyek mellette. Vagy amikor egy üres hellóval elengedem. Amikor rá sem nézek, csak a hátára vetek egy pillantást a tükörben. És legfőképpen akkor akarom magam teljes erőmből megütni, amikor mindeközben ott van mellettem az a rengeteg ember, aki kivétel nélkül mind megérdemli, hogy szeressem.
A rohadt kurva életbe.
tpr · http://rozmaring.blog.hu/ 2010.03.09. 15:35:45
@Dhor: Erre nem is tudok mit mondani.... Nem akartam ilyen heves reakciót kiváltani, sajnálom... öööö.... tényleg szóhoz sem jutok.... nagyon .... "megütött"? vagy mi erre a helyes kifejezés
