A teremben mély csönd uralkodott. A füllesztő melegben mégsem zihált senki: mindenki próbálta magában tartani a lélegzetet. Most fog következni... Mindenki érezte, tudta, várta. Meg kell történnie, máshogy nem lehet. Így van ez, mióta világ a világ. Mindenki szívében ott rejtezik a gondolat, de az eszéig ritkán jut el.
A feszültséget szinte tapintani lehetett. Gyöngyöző homlokok, kissé nyitott szájak, fogak közt süvítő lélegzet. Egy légy szállt be a szobába. Máskor, máshol észre sem lehetett volna venni a zsivalyban, de itt és most olyan volt ez, mintha egy hadsereg vonult volna végig a teremben. Persze senki sem merte megkísérelni, hogy lecsapja. Bármennyire is zavaró volt a légy hangja, azt nem merték megkockáztatni, hogy egy összecsapódó tenyér megzavarja a csendet.
Hosszú percek teltek el így. Halk légzés, pislogás, mozdulatlanság - és a légy. Aztán végre az is leszállt valahova. Ismét átjárta a szobád a némaság. Az ágy körül álló csoport tagjai vártak. Készültek erre a pillanatra, de most, elérkeztekor azt kívánták, bárcsak ne történt volna. Bárcsak minden a régiben maradna. De az idő eltelt. Ólomlábakon vánszorgott, de eltelt.
Az ágyon fekvő alak látszólag aludt. Meggyötört arccal, hófehér takaróval letakarva. Ősz haja ziláltan, csapzottan vette körül sápadt, beesett arcát. Lehúnyt szemmel, halkan lélegzett. Szinte észrevehetetlen volt ott, a takarók és párnák közt, ám most mégis mindenki rá figyelt. Vártak.
A fejekben temérdek gondolat cikázott. Mindenki tudta, mi fog következni és mégis fogalmuk sem volt róla. Temérdek kérdést szerettek volna feltenni, de nem lehetett. Ez nem a kérdések ideje volt...
Végül az öreg kinyitotta szemét. Lassan, mint akinek a legkisebb mozdulat is hatalmas fáradtságába kerül. Megpróbált felülni, ám tehetetlenül zuhant vissza. A mellette állók segítettek neki. Miután elég párnát raktak a feje alá, visszatértek helyükre, anélkül, hogy akár egy pillanatra is levették volna tekintetüket az öregről.
Ismét percek teltek el. A légy megint röpködni kezdett, ám szerencsére kitalált a résre nyitott ablakon. Az öreg nyelt egyet. Mindenki érezte, hogy a pillanat, amelyet oly nehéz szívvel vártak, elérkezett.
Az öreg gyorsan végigfuttatta tekinteték a körülötte állókon. Pislogott, majd szeme elmerült a végtelenségbe.
- Mondok egy viccet... - szólt, majd feje a párnákra hanyatlott.
