A gólyabál utáni estén nagyon boldog voltam. Mindent elrendeztem azt hiszem, amit szerettem volna. Írtam egy verset, amit már olvashattatok, hiszen azon nyomban fel is raktam. Úgy éreztem, hogy aznap éjjel teljesen nyugodt lelkiismerettel halhattam volna meg.
Másnap reggelre azonban ez a kellemetes érzés elszállt és úgy éreztem, hogy - a tegnap estével ellentétben - most nyugodt lélekkel nyírtam volna ki magam. Egyrészt korábban keltem, mint terveztem, másrészt: egyáltalán fel kellett kelnem (a szünet első napján!), végül pedig olyan gondolatokkal ébredtem, amik cseppet sem voltam kellemesek.
Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem és nekivágtam, hogy elmenjek sg-re. Út közben lejegyeztem pár sort, amivel szerencsére ki is adtam a dühömet. Egy vers-kezdemény, azonban ebből tudom, hogy nem csírázna ki semmi jó, így inkább nem versként, hanem csak így, egy aprócska naplórészlet piciny darabjaként közlöm:
Kik múltkor velem évődtek,
barátaim elvevődtek
pár hónap alatt.
Nincs új a nap alatt:
Habár rég nem ettől féltem
Végül csúnyán rákeféltem
Azt hiszem, hogy ezek után érthető, hogy miért nem írom tovább...
Mindenesetre miután e pár sorral végeztem és kimentem a hévhez, hajd futottam a villamos után, gondjaimat teljesen elfeledtem, annál is inkább, mivelhogy SG-n (hiszen oda igyekeztem) dolgozatot írtunk, és eleddig nem volt rá időm, hogy készüljek is rá...
Persze nem volt nehéz, a spártai állam berendezkedéséről és társadalmáról kellett kisesszét írni. Utána a fennmaradó háromésfél-négy órában töri-töri-töri (az órákról majd még biztosan fogok írni, csak most nem ez a lényeg)...
Mindezek után metróra pattantam ("csopitalizás" helyett), Somával (évfolyamtárssammal, akivel egy SG-s csoportban vagyunk), majd onnan leszállva világrekord-közeli sebességgel pont elkaptam a buszt, amivel hazamentem. Ott gyorsan kerékpárra nyergeltem, majd berohantam a suliba, ahol színészgárdám már szorgosan próbált (vagy elég ügyesen vertek át...). Kis idő múltán aztán átvettem a rendezést Ivettől, bájos rendezőasszisztenssemtől. Azt hiszem, hogy jól ment a próba, annak ellenére, hogy velem csak kevés részt néztünk át, azokon viszont jót csámcsogtunk. És színpadon voltunk, végre-valahára... Egészen addig, míg egy másik darab gárdája meg nem érkezett, nekik pedig kénytelen-kelletlen átadtuk a színpadot.
Mindezek után rövid ideig próbáltunk még, de végül (mivel maradék szereplőim is szerteszaladtak,) be kellett szüntetni a dolgot. Így hát a suliból hazakerekeztem, majd kis idő múltával ismét bringára pattantam, hogy részt vegyek az osztálytársaim által (többnyire ministránsoknak) szervezett szüreti mulatságon. Innen azután nagyjából öt perc múlva (egy régi színjátszóssal folytatott rövid beszélgetés után) haza is rohantam, ugyanis pénzt elfelejtettem vinni, anélkül pedig - mint tudjuk Montekukolitól - még egy harmadnyi háborút sem lehet indítani, nemhogy egy szüreti mulatságot.
Másodszori megérkezésem után leültem és ittam még egy teát, ezúttal saját pénzből (az elsőre kénytelen voltam kölcsönkérni, még mielőtt hazatekertem volna...). Sajnos - vagy nem? - viszonylag kevesen voltunk, ám mégis nagyon élveztem a dolgot. Nem mondom, hogy úgy tomboltam, mint szoktam (igen, ismeritek rossz szokásaimat...), inkább csak amolyan óvatos duhaj módjára szürcsölgettem a teámat.
Ezután beszédbe elegyedtem egy bűbájos lánnyal, akit csak látásból ismertem, meg azt tudtam róla, hogy egyik haveromnak a barátnője. Ez a barátom is jelen volt (vele például mókás bulizni. Vele még tomboli is szoktam, alkalom adtán), ám mégsem szedtük szét a házat, hanem csak beszélgettem. Kicsit sajnálom, hogy az ilyen embereket (mármint ezt a lányt) ilyen későn ismertem meg. Nagyon jót beszélgettünk. Miután jól kibeszéltünk mindent, ő elment, én pedig régebb óta ismert barátaimmal elegyedtem szóba és kicsit átbeszéltük, hogy mi lesz a szünetben, meg a szokásos dolgokról értekeztünk.
Végül azután kicsit táncoltam is, majd megint beszélgettem és mindezek után hazamentem.
Ez a nap talán kívülálló számára nem érdekes, azonban nekem nagyon jól esett.
