Egyedül maradtam, eldobva
S üresen, mint a fa odva
Kitaszított a társadalom
S egyetlen társ a dalom
Magányom csöndjében
Mely kemény és sötét, mint ében.

Kemény a dalom, bántó és érdes
Akárcsak a szívem, a kérges,
Hisz minden gondolat, amely bennem lakik
Egytől-egyig férges
Tudják ezt azok, akik
Ismertek, mielőtt mérges
Harag és utálat
Olyanná tett, mint most vagyok:
Állat.
S szememben nem ragyog
Az értelem szikrája
Elhalt szám utolsó imája.

Halott vagyok, eltemetve végleg
S a Sors kezében mérleg
Hogy míg ti ott gyászban
Úsztok álszent mázban
Hogy vizsgálja, mit tettem
S most, mint tetem
Érni mennyit érek
S végül hova térek?
Várnak-e a mennyek,
Vagy pokolra menjek?

Végleg véget értem
A halálba tértem
Mindenki elhagyott rég
S így ért utol a vég

Utolsó üzenet:
Sajnállak titeket
De olyanok vagytok, köznevetség,
Mint egyforma, apró szürke lencsék.
Én szín voltam, valamikor régen;
De kifakultam már minden végen

Nehéz dolog, hol kell befejezni
Mikor kell mondani: annyi és nem ennyi
Mikor kell utoljára felnézni az égre
S könnyes szemmel azt mondani, hogy vége