Elragadott engem a fűzfapoézis
Verseimben csökken a kohézis
Csak írom soraim egyet másik után
Összefüggéstelenül, bután
Csak betűket vések, gyorsan és esztelen
S a költészetbe lopakszom nesztelen
Kicsikét szétestem én mostanában
Nem látok értelmet az Ég tanában
Csak dühöt érzek, furcsán felkavarót
Kénköves pokolbűzt, ocsmány orrfacsarót.
Ám ma megbocsátás engem környékezett
Amit akaratom gyorsan lefékezett:
Mert most nincs bocsánat, nincsen több felejtés
Mivel elragadott engem egy kis sejtés,
Hogy ronda disznóság történt meg énvelem
Melyet nem ismert eddig történelem.
S azt is tudom persze,
Hogy az út kikövezve
A pokol felé jószándékkal van;
De nincs irgalmam
Az már elfogyott
Rajtam ez az eset kifogott.
Gondolkodni kéne, gondolni untalan
De ez a módszer ma már kiúttalan
Hisz hogyha ezt bárki kényre-kedvre űzi
A másiknak lelkét dárdaélre tűzi
Bizonytalan szegény, én bizony sajnálom
Miatta fog engem el éjjel a rossz álom
Hisz lelki békéje mindennél fontosabb
Másra Ő bizony sohse lesz gondosabb
Mit neki a másik? a fő csak egy kérdés
Hogy benne mi lapul, vajon milyen érzés?
S erre tesz fel mindent, semmit sem kockáztat
A romlás vizében mást imígyen áztat.
Gyűlöletem, ízz fel, el ne aludj soha
Emlékezz, hogy sorsod mitől lett mostoha
Pasztőröztek téged, egyszer fent, egyszer lent
Úgy, mint aki mindenféle hájjal megkent.
Bolond voltál lelkem, bolond, naiv és vak
Mitől megrezdülnek mind a holtak
Ők is kinevetnek, ilyen sületlenség
Ennyi ronda hiba, felkészületlenség.
Most aztán nézheted, mi maradt belőledt
Hisz mi legkedvesb volt, elvették előled
Szikrámon lángot gyújt, égette a lelkem
Hogy egy mozdulattal még lejjebre menjen
S kiirtsa azt ami már alig pislákolt
Holott pár év előtt, rég még fennen lángolt
Vége van, vége már, furcsa és bús érzés
Olyan mint félholtan ezer sebből vérzés.
Nem akartam menni, köszönöm Teneked
Hogy pont ilyenkor lett belőlem eleged
Most már alig várom, hogy eltűnjek innen
Bárcsak vége lenne, s elfelejtne minden.
Minden mit szerettem, minden, mire vártam
Miatta fekszik most minden a sárban
De csak köszönhetem Neki amit megtett
Miatta várom, hogy jöjjön az új kezdet
Bárcsak vége lenne, és jönne az új nap
Mikor én egyedül vághatok az útnak
Magam mögött hagyva összes ismerősöm,
Barátom, szerelmem, fiam, lányom, ősöm.
Várom már mikor lesz minden messze tőlem
Az ő arca mikor törlődik belőlem
Véglegesen immár, mert többé már nem kell
Még ha könyörögve, s térden csúszva esdel
Azt mondanám neki: "Nem érted mit mondtam?
Mi volt az értelme annak mit gondoltam?
Azt mondtam gondolkozz, ámde már nem velem
Mert belőled ocsmánymód lett nekem elegem
Gyűlöllek én Téged, ehhez gratulálok
S fogjon rajtad amit mondok, átok.
Igazat mondok én, még sohse gyűlöltem
Olyan igaz, akárcsak az hogy még nem öltem
S Te, kit úgy szerettem, hogy akár a kezem
Hogyha Te meg kéred, érted tűzbe teszem
Most ennek vége lett, s Te lettél az oka
Amitől megnőtt utálatom foka.
Nem akarlak látni, s hallani felőled
S ha tehetem inkább elbúvok előled
Inkább, mint hogy bármit mi tőled van, lássak
Helyette akkor egy nagy gödröt ássak
S földeljem el magam le a sötét mélybe
S maradjak inkább lent az örök éjbe'.
Nem akarlak látni, takarodj előlem
Rád való gondolat pusztuljon belőlem
Mint szeretném kitépni önkezemmel hajam
S utána vájkálni, s kiszívni az agyam
Jajj, hogyha gép lennék, mily egyszerű volna
Nem lenne másnak sem nálam könnyebb dolga
Agy nélkül létezni, milyen csodás lenne
Velem nagyobb csodát máshogy nem tehetne
Senki csak hogy bárhogy irtson ki már végleg
S lelkemre rakódjon rusnya vastag kéreg".
Ezt mondanám Neked, de Te nem értenéd
S miután elmondtam, tőlem azt kérdenéd
"Mit mondasz? nem értlek téged egyáltalán
Ki láthat át a te elméd szürke falán?"
De már nem érdekel, kérdezz csak akármit
Tudom, bármit mondasz, mindenképpen sánít
Tisztességes játszmát követeltél tőlem
És, én hülye, ennek majdhogynem bedőltem
Ám később rájöttem, hülye nem én voltam
Annyiban legfeljebb, hogy magam mélyre toltam
Most aztán nézhetem, hogy mi lesz a vége
S kérdő tekintettel nézek fel az égre
Ám a válasz nem jön, bárhogyan is várom
Így tanulom majd meg bölcsen saját káron
Hogy mit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra
S nyitott szemmel ne nézz a delelő napra
Mert ami túl fényes az később megvakít
S téged nincstelenné, bolonddá alakít.
Imígy jártam én is: ha olvasod, tanulj
Csak ha kérdeznek szólj, máskülönben lapulj
Ne akard sohase az egeket vívni
Magad ellen a vad sorsot harcra hívni
Inkább maradj csöndben, csak szemlélj, ne érezz
Hogy az életeddel ne mint bohóc végezz.
