Sivatagban állok halálravált arccal
S nézem hogyan pereg le szűkre szabott időm
Melynek minden homokszeme könnyet csal szemembe
És szétdörzsöli fáradt, ernyedt testemet.

Az idő homokviharában sorvadok anyaszült meztelen
Számat, mi szólana eltömi a szél szemete
S az érdes kavarék csontomig csiszolja húsomat
S befolyik agyam kattogó kerekei közé.

Kiüresedtem, semmi lettem a mindenség közepén.
Küzdve küzdöttem, akarva akartam - hiába, a semmiért
Mert gyenge voltam, gyenge és gyáva
S eltűntem az idő nagy homokviharába'.