- A szívünk fáj. Fáj ezért a fiatalon elhunyt ... úrért. Rövid élete során nem sokat tett - nem sokat tehetett. Talán a magasabb erők esküdtek össze ellene? Ki tudja... Most itt fekszik előttünk és nem találjuk a szavakat. Arcunkon könnycseppek gyűlnek, szemünk előtt fájó emlékek suhannak el. Meghalt és semmi sem hozhatja őt vissza.
Végrendeletében azt kérte tőlem, hogy itt, most szóljak Önökhöz. Önökhöz, akik barátai, szerettei voltak. Azt kérte, tolmácsoljam önöknek, mennyire is fáj neki mindez. Mindenkitől, aki itt jelen van, bocsánatot szeretne kérni minden egyes hibájáért, amit valaha is elkövetett. Érték- és használati tárgyairól nem rendelkezett, csupán egyet kért: írásait és internetes naplóját őrizzék meg emlékükben. Sajnos, a sors úgy hozta, hogy ezt nem folytathatta tovább.
Mindenkit szeretett. Hozzá csak jó és szép emlékek fűződhetnek. Bárki, aki csak róla beszél, meghatottan szól róla. Ilyen ember volt ő. Mindenki rajongott érte, akárcsak ő mindenki másért. Így őrizzük meg őt szívünkben.
Összehajtotta a papírt és nagyot sóhajtva körbenézett. A sír mellett egy öreg néni állt, egy virágcsokorral a kezében. Senki más.
- Talán hozzátartozó tetszik lenni? - kérdezte.
- Ó, én csak ezt a kis virágot hoztam a férjemnek - mutatott a Riesenbach Ivánéval szomszédos sírra.
