Kár, hogy nem festhetem át. De azért majd egy-két dolgot, ha lehet, megváltoztatok.
Keleti fekvésű. Úgy látszik, mindig kifogom. Minden szoba, ahol eddig éltem, legalábbis tízéves korom óta, keleti fekvésű. Roppant kellemetlen, pláne, ha az ember - azon a néhány napon, amikor ezt megteheti (s nem kell még szombaton is - persze önként - órára járnia) - aludni akar, napkelte után. De - hála az Égieknek! (, no meg a lakás tervezőinek) - redőny az van. Nagyon hatékony redőny, amihez már első találkozásunk óta igen erős vonzalom köt. Emellett - pontosabban mögött - két ablak, amelyek közül az egyik ugyan akad, de különben remekül néznek ki. Igazi ablak, nem tetőablak. Amit fel kell tolni, ha az ember ki akarja nyitni. Kilátás a hatodik emeletről. A tetőkre. Tetők, antennák, keskeny utcák, egy-két parkoló autó, egy templom tornya (beépített órával - ezt sem kell külön telepíteni tehát), s a belváros távoli és híres nevezetességei. Kicsit szürke és koszos, nem mint itthon a fenyőfa tűleveleinek nyikorgó simításai minden egyes lágy fuvallatnál az egyik, vagy a gesztenyefák és a szomszéd ház képe a másik (tető)ablakon.
Persze kisebb is. De ez nem baj. A terület nagysága csak azt jelenti, hogy a rendetlenség is akkora részre fog kiterjedni. Az íróasztal hiánya már annál nagyobb. Nem mintha az utóbbi időben oly sokszor használtam volna szobám e berendezési tárgyát, de az OKTV megírásakor, s a gép általánosságbeli használatakor rá kellett jöjjek, hogy az íróasztal hasznos dolog. Az asztal - amit rendes íróasztalra fogok cserélni, ha lehetőségem engedi - fölött lógó tükörtől is meg kell szabaduljak. Hacsak nem akarom, hogy a lényem így is meglehetősen nagy százalékát birtokló nárcisztikus-én tovább erősödjön, s kiépítse testemben-lelkemben totális uralmát (beleértve totális államat is - már elnézést. Ma sokat töriztem az utóbbi napok átlagtörizéséhez képest. Meg amúgy is). Helyette mondjuk jöhetne egy jó kis otthonos parafatábla, amire minden okos lapot fel lehetne tűzni.
Az ágy. Nagyon puha, akárcsak a párna. Utóbbi könnyebb eset, előbbinél viszont megfontolandó, hogy nem lenne-e egyszerűbb a matracot úgy, ahogy van, elfelejteni, s helyette magán az ágyon (a fafelépítményen) aludni. esetleg egy plusz pokróccal.
A szekrények jók. Habár a szoba igen nagy része szekrényekből áll, legalább mindent betömhetek a rend látszatába. Persze elhatározhatnám, hogy többé nem lesz rendetlenség. Új év, új élet, új remények. Remélem, hogy ez egyszer siker fogja koronázni céljaimat. A szoba mérete miatt úgyis le kell csökkentsem holmijaim számát, illetve méretét. De ez azt hiszem menni fog. A középiskola szemetét, illetve tankönyveimet pedig vagy rokonaimra (öccsömre) hagyományozom, vagy ... valami nagyon anarchistát művelek velük. Ruháim pedig elférnek, más holmi pedig - a bringás dolgok közül is csak a legszükségesebbek jöhetnek - meglehetősen kevés, ha leszámítom az évek során felhalmozódott kacatokat. Persze még ott van a szobanövények kérdése. Legtöbbjük már oly sok évet kihúzott meglehetősen nehéz körülmények közt, hogy nincs szívem eldobni őket magamtól. Vagy kiültetem őket a kertbe, vagy... vagy nem is tudom. Egy utazást nehezen bírnának ki.
Szobám maradék berendezése pedig csak kacat. Meg könyvek. Azok közül csak megfontoltan szabad válogatni. A többi meg maradhat.
Várom-e vagy sem? Nem is tudom.
