Rozmaring

Melyben kiderül, hogy nem derül ki semmi. Megtudjuk többek közt, hogy Riesenbach Iván nem írói alteregó, hanem valami egészen más. Némi sejtést is enged majd a szerző a történetbe, azonban arra is csakhamar rájöhetünk, hogy ez utóbbi (mármint a szerző) közel sem mindentudó,…

- A szívünk fáj. Fáj ezért a fiatalon elhunyt ... úrért. Rövid élete során nem sokat tett - nem sokat tehetett. Talán a magasabb erők esküdtek össze ellene? Ki tudja... Most itt fekszik előttünk és nem találjuk a szavakat. Arcunkon könnycseppek gyűlnek, szemünk előtt fájó…

Harmincnyolc éves volt. És tudta, hogy harmincnyolc éves. Seszínű haja volt, így nem látszott meg rajta nagyon, de őszült. Szemüveget viselt. Termete átlagos, talán az átlagnál kissé magasabb volt. Bár tudatosan étkezett, anélkül sem volt hízásra hajlamos, annak ellenére, hogy…

- Nem kellesz. Riesenbach Iván lehajtotta fejét. Kissé csalódott volt. Nem nagyon, csak egy ici-picit. Csak állt lehajtott fejjel és nézett maga elé. Bután és kifejezéstelenül. Csak állt és várta, hogy peregjenek a pillanatok, a percek, az órák, a napok, az évek. Nem akart…

Kedves Tarajosgyömrőy Jolánka!Tudod, nagyon sokat gondolkodtam. Olyannyira, hogy az már szinte égbe kiáltó. Hiszen az értelmes embert pont arról lehet megismerni, hogy nem gondolkozik, hanem cselekszik. És valóban, én azt hiszem, hogy még mindig visszamaradott állapotban vagyok. Túl…

Riesenbach Iván egyszer egy hűs, méla, álmatag őszi reggelen a csöndes, borongó hangulattal és avarillattal telt utcákat járta. Gondolataiban messze merengett, túl a város szürke, csúf, undok hétköznapjain.Elméjében lassan, lomha léptekkel bebandukolta a nemrégiben még friss,…

- Jó estét kívánok! Miben segíthetek?- Jó estét. Egy feketét szeretnék.- Sajnálom, uram. Attól tartok, hogy ez nem lehetséges.- Hogyhogy?- Borzasztóan sajnálom. Elfogyott...- Hogyan?! Az nem létezik!- Attól tartok, uram, hogy mégis. Öt perce rendelték meg az utolsót.- Ez komoly?-…

- Halló - szólt a telefonba egy elvarázsolt női hang.- Halló. Jó napot kívánok. Itt Riesenbach Iván.- Igen?- Kerestek ezen a számon.- Nem.- De igen. Kerestek ezen a számon. Ma, 6:20-kor.- Múltkor?- Tizennyolc óra húsz perckor.- Ma?- Igen. Ma, tizennyolc óra húsz perckor kerestek ezen…

Riesenbach Iván. Született 19.. ... .., Budapest. (Kis megszakításokkal) Nem élt: 20.. ... ..-ig.Egy jövendőbeli sírkő képe. Szomorú látvány lesz. Hervadt virágok, elkopott kiírás, gyomnövények. Vagy hervadt virágok se. Ki vinne. Ő nem élt. Megszületett és meghalt, de nem…

 - Üdvözlöm! - Jó napot! - Ön kicsoda? - Egy hülye. - Nem úgy értem. Azt szeretném tudni, hogy hogy hívják? - Fogalmam sincs. Sajnálom. Ebben nem tudok segíteni. - Kár. Mert tudja, épp keresek valakit. - Kit? - Valakit. Bárkit.…

Sokszor sétáltam így. Elindultam egy utcán és mentem, amerre a szemem látott. Gyakran esett meg ilyenkor, hogy eltévedtem és csak késő este keveredtem haza valamilyen úton-módon.Egyik sétám alkalmával történt mindez. Már nem emlékszem merre jártam, vagy hogy hogyan jutottam el…

Ez tartott Minket össze. Mindig, mikor Rád gondolok, eszembe jut. Nem is tudom, mit hittem akkor. Bolond voltam... akárcsak Te... Azt hittük, minden végtelen, holott a pillanatban éltünk. De a pillanat olyan, mint az elszáradt falevél; ezt is elvitte az első fuvallat...Oly' távolinak…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ez a juhász minden nap kihajtotta nyáját a falu közelében lévő legelőre. Ám mindig mikor a juhokkal volt, szörnyen unatkozott. Mit is tehetne az ember, mikor nincs más dolga, mint reggel kihajtani a jószágot, majd este…

Interjúalanyunk ismert személyiség. Tudtunkkal ő az első - és minden bizonnyal egyetlen - ember, aki mindenhová kézenjárva megy. Autót nem vezet, nem focizik - kézen jár... Riporterünknek sikerült elcsípnie, mielőtt "futni" indult volna:Riporter: Igaz a hír, hogy ön…

A teremben mély csönd uralkodott. A füllesztő melegben mégsem zihált senki: mindenki próbálta magában tartani a lélegzetet. Most fog következni... Mindenki érezte, tudta, várta. Meg kell történnie, máshogy nem lehet. Így van ez, mióta világ a világ. Mindenki szívében ott…

Mélységes csönd volt. Mindennapos, mélységes, magányos csönd.Sohasem hallottam: süketen jöttem a világra. A számomra üres és néma világra. Nincs helye az udvariaskodásnak. Süket vagyok. Ezen nem változtat semmi, pláne az nem, ha ahhelyett, hogy ezt kimondanám, mindenféle…

Dohányfüst. Fülledtség. Homály. Ez a szemet csípő egyveleg terjengett a teremben, mikor beléptem. Az asztaloknál komor arcok ültek. Mindegyik előtt egy-egy korsó sör, vagy valami rövid állt. Mintha csak hozzáragadt volna a kezükhöz a pohár, vagy mintha valami kincset érő…

- Huhh, nagyon sajnálom öregem, annyira igyekeztem... Hidd el... Én igazán nagyon siettem. Figyelj, tudom, hogy mostmár beszélhetek, de akkor is: én tényleg időben elindultam. Sőt, még korábban is indultam, mint kellett volna, hogy biztosan ideérjek. Úgy siettem, ahogy a lábam…

Az öltönynadrágomat már kezdem már kinőni. Elég kínos. Ráadásul bokazoknit vettem fel, mindennek a tetejébe. És vigyorgok. Kicsit bután, elmélázva, de az arcizmaim szinte görcsölnek a méretes mosolytól.A fények az arcomba világítanak. A sor, amiben álltam tele van hozzám…

Kinéztem. Vakító fehérség mindenütt. Az orromig se láttam a mindent betöltő sűrű homálytól. Olyan volt, mintha álltunk volna. Semmi sem változott. Ugyanaz a fehér formátlan anyag, ami betöltötte a látóhatárt.De aztan vége lett. Hirtelen, váratlanul, megszűnt a homály, hogy…

Lihegve lélegeztem. Lábaim remegtek. Reszketve jártam. Még sohasem merészkedtem ilyen messzire. Sokszor eljártam a barlang előtt, de még sohasem mertem bemenni. Félelmetes volt.A hátam borsódzott. Kezemmel megfogtam a kilincset. Nagyon magasan volt. Tehát ő is hatalmas lehet... A nagy…

Vér csorgott az arcomon. Egy mocskos falakkal körülvett teremben ültem. Az őrök elmentek, egyedül voltam. A szememen lévő monoklitól és az arcomra tapadt vértől alig láttam. a kezem hátra volt kötve, így képtelen voltam megtörölni az arcomat. Ez volt a második verésem ma. Még…

Már alig emlékszem rá. Volt, mikor nyitott szemmel is magam előtt láttam, de ez réges-rég elmúlt. Különösen hangzik, de mostmár fogalmam sincs, hogy hogyan is nézett ki. Mintha soha nem is ismertem volna...És valóban. Talán nem is ismertem. Ezerszer láttam, de ismerni? Nem. Talán…

Nagylábnak hívnak. Foglalkozásomra nézve utcai tolvaj vagyok. Nevemet alacsony termetemhez képest hatalmas lábam miatt kaptam: nem ütöm meg a százötvenet se, de negyvennégyes a lábam!Nem tudom mi késztetett tolvajságra, de tény, hogy azzá lettem. Ma úgy mondanák: a körülmények…

Némán tátogok levegő után kapkodva. Az egymás elé nyomakodó szavakat szétoszlattatom elmém rendőrségével. Akkor majd csönd lesz. Kihúnynak a fények. A gondolatok sem kergetik egymást, mint zakatoló gyorsvonatok, hanem lassan, komótosan járnak kelnek csupán, akárcsak vasárnap…