Rozmaring

Hideg volt és fújt a szél. Borzongva meneteltem. Hogy hova? Magam sem tudtam. Arra emlékeztem csupán, hogy menekültem. Hogy mi elől? Nem tudom... Jobb-bal-jobb-bal. Egyik láb a másik után. Halkan szemerkélni kezdett az eső, de nem állhattam meg. "Menned kell!" - visszhangzott a fejemben.

Nem tudtam, mennyi ideje vagyok úton. Ma indulhattam, mert az éhség még nem kezdte ki a kitartásomat. Sőt, mintha a gyomorkorgás adott volna erőt az út folytatásához. Dúdolni lett volna kedvem, de nem mertem megzavarni az engem körülölelő Csendet. A Csendet, amely körülölelt, amikor már minden és mindenki eltaszított magától. Sejtelmes arcok tűntek fel szemem előtt. Egyszerre ismerős és ismeretlen arcok. Beszéltek hozzám, de nem értettem őket. Olyan volt, mint egy álomban: akarsz valamit hallani álmod egy szereplőjétől, de mikor kimondja, nem érted meg. Talán az arcokat is csak képzeltem. Ki tudja?

De Ő nem törődött az arcokkal. Tovább üldözött. Nem mertem hátranézni, de nem is kellett: tudtam, hogy ott van és követ. Próbáltam sietni, de nem ment. Olybá tűnt, nem is haladok, bár szaporán szedtem lábaimat. Idő közben az eső teljesen átáztatta a ruhámat. A nap is lefelé hanyatlóban volt, egyre jobban fáztam. Már már azon gondolkodtam, hogy megállok és bevárom, de ez csupán halvány szikraként villant fel elmémben, hogy azután annál erősebben üljön meg bennem a Sötétség és a Félelem. Reszkettem. Először arra gondoltam, hogy csupán a hidegtől, de valójában Őmiatta volt.

Fel sem merült bennem, miért követ. Nem volt rá értelmes magyarázat, hacsak az nem, hogy Ő volt... Talán nem is egy napja kezdett el követni. Talán mindig így volt... Én mentem elől, Ő pedig mögöttem, akár az árnyékom. Nem próbáltam előle elrejtőzni: tudta, hogy hol vagyok. A tudás nem is jó szó... Érzett. Akárcsak én Őt. Az út pedig végtelen volt. Végtelen és reménytelen.

Ahogy az ég egyre sötétedett, úgy szállt le rám is az egyre növekvő Sötétség. Nem tudtam, lábaim meddig bírják még, nem tudtam mikor esem össze tehetetlenül. Nem tudtam, mi vár rám, ha mindez megtörténik. Talán még meg is örültem volna neki. De mégsem. Mennem kell. Jobb-bal-jobb-bal. Mennem kell...