Már alig emlékszem rá. Volt, mikor nyitott szemmel is magam előtt láttam, de ez réges-rég elmúlt. Különösen hangzik, de mostmár fogalmam sincs, hogy hogyan is nézett ki. Mintha soha nem is ismertem volna...
És valóban. Talán nem is ismertem. Ezerszer láttam, de ismerni? Nem. Talán soha nem is ismertem. Azt hittem, tudom ki ő, de az, akit magam elé képzeltem, az csupán egy álom volt, egy eleven ember testébe ültetve. Nem ismertem őt. Csak azt, akit kitaláltam. Kitaláltam egy lányt, hogy szerethessem. Egy lányt, aki sohasem létezett...
Nincs róla fényképem. Soha nem is volt. Azt hittem, úgy ismerem az arcát, mint a tenyeremet. De, talán, a tenyeremet sem ismerem. Megpróbáltam őt lerajzolni. Nem sikerült. Nem vagyok nagy rajztehetség. Pedig ezerszer próbáltam. És, a sok rajzolgatás közben, elfelejtettem, milyen volt.
Mintha soha nem is ismertem volna...
Felejtés
2009.09.11. 22:28 | tpr | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://rozmaring.blog.hu/api/trackback/id/tr981376196
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
