Rozmaring

Lihegve lélegeztem. Lábaim remegtek. Reszketve jártam. Még sohasem merészkedtem ilyen messzire. Sokszor eljártam a barlang előtt, de még sohasem mertem bemenni. Félelmetes volt.
A hátam borsódzott. Kezemmel megfogtam a kilincset. Nagyon magasan volt. Tehát ő is hatalmas lehet... A nagy félelemtől csuklani kezdtem. Ijedten kaptam el a kezemet a kilincsről és hátrábbszökkentem. Gyűlölök csuklani. Főleg ilyenkor. Még a végén felébred... Kezeimet szájam elé tapasztottam. Ez valamit tompított a hangon, de nem múlt el. Vártam. Szerencsére mégsem ébredt fel. Csönd volt. Mikor ismét sikerült összeszednem a bátorságomat, ismét a kilincs felé nyúltam. Lassan, óvatosan lenyomtam. Az ajtó engedett.
Sötét volt, semmit sem láttam. Próbáltam körbenézni a teremben, de minden homályba burkolódzott. Semmi fény...
És akkor megláttam. Két kis fénypont volt, a hely túlsó sarkában. Megdermedtem. Az a két kis pont... az a két vörös folt... az ő.... A Szörny. Halálra váltan álltam ott. Arcom elsápadt. Ezt ő sem láthatta a sötét miatt, de mégis úgy éreztem, hogy tudja. Hideg futkározott a hátamon, arcom és tenyerem izzadni kezdett. A bizsergető félelem áthatotta minden porcikámat. Kiáltani akartam, de a hang torkomon akadt. Csak lihegtem, mint egy kutya.
Ő azonban nem mozdult. Talán arra várt, hogy én tegyek valamit. Nem tudom. Némán álltam ott, amíg kicsit magamhoz nem tértem. Összeszedtem minden erőmet és közelebb léptem... Ő azonban ugyanúgy gubbasztott, szemeit azonban nem vette le rólam.
Vártam egy keveset, majd ismét léptem egyet. Semmi. Integettem. Semmi.
"Talán így alszik?" - gondoltam. Bizonytalan, de egyre folyamatosabb járással elindultam felé. Ő továbbra sem mozdult. Egész közel értem. Szemem lassanként megszokta a fényt, így nagyjából ki tudtam venni az alakját. Olyan volt, mint egy nagy doboz. Egy nagy doboz, vörös szemekkel. Már egész biztos voltam benne, hogy alszik. Odaléptem hozzá. Már csak egy karnyújtásnyi távolságra volt.
Kezemet lassan, óvatosan felé nyújtottam... Próbáltam visszafolytani lélegzetemet és némán falni a centimétereket kezem és a szörny teste közt... Már szinte elértem, mikor hirtelen rossz érzés fogott el.
- Hukkk - csuklottam. A szörny felbőgött. Rázkódva-rángva ordított. Sikoltva futni kezdtem a kijárat felé. Ám hatalmas árny kúszott az ajtó elé. Éreztem, hogy végem. Ám ekkor csodás dolog történt. Akárcsak a villámcsapás, fényvilágította be a helyet.
- Mi lett picim? - hajolt hozzám édesanyám. Sírva próbáltam elmagyarázni neki.
- Ott... A Szörny... - mutattam a sarok felé.
- Hogy ez? - kérdezte édesanyám, miközben a Szörny felé indult. Én ijedten próbáltam visszahúzni szoknyájánál fogva, de éreztem, hogy semmi esélyem. Megpróbáltam elrejtőzni édesanyám ruháinak fodrai közt, mire ő elnevette magát és kikapcsolta a mosógépet.