Rendben van, legyen igazatok. Hiszen hova lennénk nélküle? Egy udvariasságmentes világ valóban kissé kellemetlen volna; de azért ne vigyük túlzásba. Amikor az udvariasság helyét átveszi az udvariaskodás, az a cselekvés halála. Nem úgy értem én... Hiszen jómagam is igyekszem udvarias lenni, de néha sok, ami sok.
Én magam sem szeretnék állandóan bunkó emberekkel egy légtérben létezni, de néha olyan jól esne, pontosabban esett volna, hogyha jól kiosztanak. Mindenféle udvariasság, illetve udvariaskodás nélkül. A mismásolás és minden egyéb helyett breviter sed bene elküldeni engem a fenébe - mennyei érzés lett volna. Akkor legalább enyém lett volna a "nesze-semmi-fogd-meg-jól" erkölcsi győzelem. Csekély vigasz ugyan, de ha valahogy elküld valaki melegebb éghajlatra, akkor már nem mindegy, hogy hogyan?! Legalább ez egyértelmű lett volna. Talán megsértődöm és hozzájuk sem szólok egy hónapig (bár ha szabad megjegyeznem, nem emlékszem olyan alkalomra, amikor egy - de legfeljebb két - éjszaka alatt nem alszom ki sértettségemet). Na és akkor mi van? Most megint tudok velük beszélni, egész kedélyesen, mondhatni udvariasan. Csak nem egy hónap, hanem teszem azt egy fél év-év múltán. De rendesen beszélni azóta sem. Csak köszönni, esetleg egy kicsit viccelődni, ha néhanapján összefutunk.
De tudjátok mit? Igazatok van. Elküldeni valakit a francba nem épp oly egyszerű. Jószándékú ember nem akar megsérteni senkit. És hogy ezt miért írom mégis? Lehet, hogy még mindig neheztelek rájuk? Talán... De majdcsak kialszom...
