- Üdvözlöm!
- Jó napot!
- Ön kicsoda?
- Egy hülye.
- Nem úgy értem. Azt szeretném tudni, hogy hogy hívják?
- Fogalmam sincs. Sajnálom. Ebben nem tudok segíteni.
- Kár. Mert tudja, épp keresek valakit.
- Kit?
- Valakit. Bárkit. Akárkit.
- Hát, tényleg borzasztóan sajnálom. Igazán szívesen segítettem volna.
- És biztosan nem tudna mondani senkit? Akinek nagy szüksége volna segítségre?
- Sajnos ötletem sincs.
- Egészen biztos? Mert ezt a valakit nagy szerencse érné.
- Nem. Semmi. Nem ismerek senkit. Borzasztóan sajnálom.
- Kár. Hát akkor nem is zavarom tovább. A viszontlátásra!
- Viszlát.
A furcsa, keménykalapos, csokornyakkendős úriember pedig fogta magát és elballagott. A másik még egy ideig kétkedve figyelte. Fogalma sem volt arról, hogy a Szerencsével találkozott. A Szerencse vak. De ha az is, akire rátalál, akkor vak vezet világtalant...
Találkozás a Szerencsével
2010.05.30. 20:32 | tpr | 2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://rozmaring.blog.hu/api/trackback/id/tr702043156
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dhor · http://dhor16.gportal.hu 2010.06.03. 00:04:36
direkt írtad aazt, hogy "szerencs érné"?
ne haragudj, de egyelőre csak ezt a lényegi hozzászólást tudtam hozzáfűzni... késő van.
ne haragudj, de egyelőre csak ezt a lényegi hozzászólást tudtam hozzáfűzni... késő van.
tpr · http://rozmaring.blog.hu/ 2010.06.03. 17:49:06
@Dhor: igen, megbeszéltem a szerencsi csokigyárral, hogy újraindítanák az üzemet és ezért vissza kéne hozni a nevüket a köztudatba, és ....
na jó, csak vicceltem. Átjavítottam, köszi:)
na jó, csak vicceltem. Átjavítottam, köszi:)
