Rozmaring

Hol is kezdjem? A legjobb lesz az elején. Egy kis bevezetővel. Hogy mi is ez az egész.
Szóval Most nyáron három hetet Oxfordban fogok tölteni, nyelvtanulás végett. És hogy elkerüljem a véget, a végre naplót fogok írni Nektek, kedves rozmaring-Olvasóim. Eredetileg is derengett bennem valami halvány ötlet, azonban néhányan még szóltatok is, hogy tegyem, így el lettem tökélve (bocsánat, ez így nagyon magyartalan, de olyan jól esett leírni. Szóval elhatároztam magam, ha valakinek az előző nagyon böki a szemét).
Sajnos azonban (mint ezt gondolom, hogy észlelni is fogjátok,) korlátozottan vagyok internet-közelben, ugyanis a házinénimnél nincs net (azt hiszem), a suliba meg csak nem fogom bevinni minden nap a gépet, így hát kénytelenek lesztek így nagyobb adagokban olvasni. Na meg azért is, mert nem tudom, hogy mennyi dolgom lesz. Mert hiszen még írnom kellene mást is, a kis "nemregényemet", mivel eddig elég gyatrán haladok. Na, de félre a panaszkodással és lássunk neki a mesélésnek. Mert ha nem kezdem el, hogyan tudnám befejezni?!
A történet (a messzi múltba nyúló előzményektől engedelmetekkel most eltekintenék) 18-án pénteken, kora délelőtt kezdődött, amikor is Édesapámmal együtt taxiba szálltunk, hogy eljussunk a reptérre. Ott felszálltunk a repülőre, ám ez előtt még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a beszállókártya felvétele előtti sorban álltunk, és a mögöttünk álló fogalmam-sincs-milyen-nemzetiségű fazon fogta magát és egy adag szemetet nemes egyszerűséggel a földre ejtett. Édesapám (teljes jóhiszeműséggel) szólt neki, hogy elejtett valamit, mire az felvette. Ekkor felvilágosítottam róla, hogy valószínűleg ez egy amolyan célzott ejtés volt. Mindezt csak azért mondtam, mert szedte-vette-teremtette-a-mindenségit! Szóval úgy vélem, hogy ez némiképp illetlen dolog, pláne, hogy az ilyen repterek tele vannak szemetesekkel.
De ezen kívül minden zökkenőmentesen zajlott. A gép felszállt, majd két és fél óra múlva leszállt Londonban. Ott vettünk egy adag metrójegyet és elindultunk a városba. Az út nem volt épp rövid, de ha azt mondanák nekem, hogy Budapestről metrót építenének a Ferihegyig, akkor (azon kívül, hogy elsőre talán kissé kétkedve fogadnám az ötletet), nagyon örülnék neki. Még ha fél órás lenne is az út. Szóval bemetrózunk a városba, ahol megkerestük Édesapa barátját, ahol az elkövetkezendő hétvégén megszálltunk. Ez után elmentünk egyet mászkálni a városba.
Itt körbejártunk egy-két dolgot, de igazából nem volt olyan sok időnk, így csak mászkáltunk egyet, körbenézelődtünk, majd megpróbáltuk megnézni az aznap esti meccset, ám mivel akkor épp Sohoban tartózkodtunk, engem, mint kiskorút nem engedtek be sehová. Így aztán kénytelenek voltunk elhagyni a fent nevezett városrészt és egy másik pubba menni.
Igazából a Londonban töltött napok (egy egész és két fél) olyannyira összekeveredtek a fejemben, hogy fogalmam sincs, hogy mikor milyen meccs volt, és arról sem, hogy mi mindent láttam. Ez persze némiképp köszönhető annak is, hogy (az Oxfordba való indulásom napjának kivételével) egy múzeumba sem mentünk be, inkább csak mászkáltunk és kívülről vettük szemügyre a látnivalókat.
Ezért nem sorolok fel semmit. Nagyjából mindent megnéztünk (ha nem is belülről - mint már említettem), amit Londonban látni "kell". Így hát fogok beszélni egy-két általános dologról.
Az első az időjárás. Mint tudjátok, a közvélemény az, hogy Angliában mindig esik. Ezért gondoltam, hogy tesztelem ezt a mondást - no meg a Yahoo időjárásjelentőjét (remélem holnap megkeresnek és felajánlanak nekem egy reklámszerződést...) - és megnéztem, hogy milyen idő lesz jövő héten Londonban és Oxfordban. Az előrejelzésben egy borúsabb nap szerepelt, de a többi mind napsütéses volt, huszonegynéhány fokos hőmérséklettel. Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy biztos a jó országba születtem-e, és azon, hogy feladva lokálpatrióta mivoltomat, emigrálok Angliába. Húsz fok, napsütés, mi másra vágyhat az ember olyan időjárás mellett, mint ami most Magyarországon uralkodik?! (Tudom, hogy van néhány külföldön tartózkodó Olvasóm, így Nekik üzenem, hogy az idő borzalmas: Harminc fok körüli hőmérséklet, párás levegő és felváltva zuhog és tűz a nap.) Szóval megérkeztem, és vártam a szép időt. De úgy látszik az is elutazott, ugyanis Londonban nagyjából tíz percenként váltakozott, hogy épp esik-e vagy sem. Szombatra már kissé meg is fáztam (köszönhetően ennek, na meg annak, hogy én balga félmeztelenül aludtam és túl vékony volt a takaró), de szerencsére egy óra alvás (szinte) teljesen rendbetett, így a fejfájás elmúlt, kis szipákolás maradt, de remélhetőleg az is elmúlik hamarosan.
Egy másik dolog, amin elmélkedtem, az az iskolai egyenruha. Én részemről hét évi köpenyviselés után teljesen az iskolai egyenruha mellett vagyok. De én ezt nem csak egy ruhadarabbal (ld. köpeny), hanem teljes öltözékkel intézném. Akárcsak itt, Angliában. De rájöttem, hogy ez miért működik itt és otthon miért nem (működne): a kulcsszó az időjárás. Amíg itt huszonöt foknál megáll a mutató, Magyarországon felkúszik harmincötig is, ami nem igazán ideális. Persze megoldható lenne, de nem a legjobb ötlet.
De mára elég ennyi, hiszen temérdek a dolgom, az idő meg szorít. Elnézést a kurta-furcsa búcsúért. Sziasztok!