Legújab versem ma született egy magyarórán. Most Kosztolányit vesszük (aki mellesleg az egyik kedvenc költőm), ami pedig megihletett, az a halotti beszéd volt. Pontosabban annak egy részlete, ami a létet a hővel, azaz a testmeleggel állítja párhuzamba. Ami pedig hideg, az halott.
Szóval jagyzeteltem és a tanár valami ilyesmit mondott (mondjuk kissé már átalakítottam, hogy versbe illjen): "az ember hő nélkül szobor".
De legyen elég ennyi. Következzék a
Üdv és béke:
[a szerk.]
