Rozmaring

- Nem kellesz.
Riesenbach Iván lehajtotta fejét. Kissé csalódott volt. Nem nagyon, csak egy ici-picit.
Csak állt lehajtott fejjel és nézett maga elé. Bután és kifejezéstelenül. Csak állt és várta, hogy peregjenek a pillanatok, a percek, az órák, a napok, az évek. Nem akart megszólalni. Gondolatai messze kalandoztak. Messze, távol a Földtől, a Naptól, a Tejúttól, messze mindentől.
Elmosolyodott.
- Most meg mi van?
De Riesenbach Iván nem válaszolt. Csak nézett maga elé, bárgyú mosollyal az arcán, majd sarkon fordult és lomha léptekkel elindult. Valamerre... De az irány már nem számított. Csak ment, arcán a furcsa kifejezéstelenséggel és az érthetetlen mosollyal.
- Hé! Nem hallasz?!
De Riesenbach Iván nem hallotta őt. Riesenbach Iván nem hallott semmit sem. Riesenbach Iván megvilágosult.
Rájött, hogy az ő meséje nem ér boldog véget.