Szabad vagyok most
végre teljesen
csak elejt a könnyű tér, hiszen
most mindent jó és most minden
szép
kép
végképp.
Nézzék
kérem, kedves közönség, hogy amint
a vég rám kacsint
ez a csalfa
az ómega s az alfa
de ez csalás és hamis
mert e rím nem saját: Babits.

De lényeg a lényeg,
hogy ragadjon a bélyeg
Hisz nem az élet durva
hanem a smirgli. Tudva
azonban, hogy ez nem oszt
s szoroz, jó koszt,
finom étkek halma
közöttük legszebb a piros alma
de nincsen rajtam már hatalma
amit a balga
világ béklyónak
nevez, csupán csónak
mely a folyón átviszen
sőt, szárazon és vízen!
 - tudjuk ezt már rég, hiszen
minden bölcs megmondja
nekünk, mi az élet gondja.

De most már elég
legyen: elég
az élet furcsa papirosa,
s a lángok pirosa
hiába festi az eget véresre
s lesz világos, ami máskor este
nem számít. Boldog vagyok,
mint a csecsemő, mikor gagyog.
Hosszú évek múltak el
azóta, hogy Ő maradt, én el
és várt is rám talán
de ez megmarad talány
mivel - könyörgésemnek hála? -
mentőövként nála
a feledés jelentkezett
és most én törhetek nyakat és kezet
nem jön vissza az emlékezet.

Így jártam én, testvér
okulj! Test, vér
zabolátlan jószág
és miközben e furcsa ország,
a lélek,
(hisz ez az, amiről beszélek)
boldogságot keresett itt,
nem talált semmit.
Ha azonban néhány év előtt
mozgatott volna agyvelőt
és a szívet,
e törékeny mívet
figyelembe vette volna
lenne talán most jobb dolga.

Ám most egy hosszas beszédet
kínosat, a szemérmet
is alkalom adtán feladva
a végzet felé haladva
előadni volt kénytelen
ám utána végtelen
megkönnyebbülés;
és jól esett az ülés
nem a saját lében sülés
hanem a vágyott szabadság
amit börtönbe hanyagság
vetett be.
Feledtetni tán ez a tette
lesz hivatott,
bár vigaszt nem adott.

Nem tudom, hogy Ő most hogy érezhet,
de Ő többet már nem vérezhet:
Én általa lettem rab,
ez ócska húsdarab
és lettem most ismét szabad.
Mert a hazugság megtagad.

Tételmondat: (ezt jegyezd meg)
formáld ezt magaddá
kergetheted az álmot s a leget
de csak az igazság tesz szabaddá.